A nadrág hosszú idő óta a legtermészetesebb, legalapvetőbb férfiviselet. Nem volt mindig így, ennek a praktikus, kényelmes ruhadarabnak külön történelme van.
A civilizáció kezdetén mindkét nem szoknyára emlékeztető viseletet használt. Nadrágot először az ókori Eurázsiában hordtak a lovásnomád népek – a lovagláshoz ez bizonyult a legideálisabb megoldásnak. A szkítáknál és a szarmatáknál általános volt a nadrághasználat, de ismerték a babiloniak, perzsák, pártusok és gallok is. Az ókori Rómában csak a késői császárkorban kezdték viselni. Kedvezőtlenebb éghajlati körülmények között, kényszerűségből, egy-két légió katonái már korábban is hordtak nadrágot.
A középkorban a magyarok példájára lett általános a nadrághasználat Nyugat-Európában.
A nadrág mai alakja igen sokára vált mindenki számára természetessé. Előkelő körökben a 12. századi Európában kétrészes nadrágot hordtak. A két rész fűzős szíjakkal kapcsolódott egymáshoz, a comb közepén. Az alsó rész harisnyára emlékeztető darab volt, ahhoz erősítették az úszónadrág formájú felső részt.
A 15–16. században a buggyos nadrágokat kedvelték. Ez a viselet rendkívül anyagigényes volt. A plundranadrág csíkjait az övnél fogták össze, és szalaggal rögzítették a térd alatt vagy a fölött. Európa-szerte persze többféle nadrágot viseltek; a rövid és keskeny megoldást főleg Spanyolországban és Angliában kedvelték.
A 17. századi Franciaországban, XIV. Lajos korában lett népszerű a culotte-nak nevezett térdnadrág. Ez a selyemharisnyával viselt ruhadarab később, a 18. század végén sokak szemében az arisztokrácia jelképévé vált. A francia forradalom radikálisai tüntetően sans-culotte-oknak (térdnadrág nélkülieknek) nevezték magukat. Ők térdnadrág helyett hosszú pantallót hordtak, azt a nadrágfajtát, amelyet a társadalom számára hasznos emberek viseltek a munkához.
Az európai társadalmak a nők nadrágviseletét sokáig erkölcstelennek tartották. Az ókori lovasnomád népek számára még természetes volt, hogy a nők és a férfiak ugyanazt a praktikus ruhadarabot használják. Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az újkori Európa is elfogadja a nők nadrágviseletét. A 19. századtól nagy ritkán már lehetett rá példát látni, de általánossá válni csak az első világháborútól kezdett.
Ma a nők számára teljesen természetes, a férfiaknak pedig mindennapi nélkülözhetetlen ruhadarab a nadrág. Ha e viselet praktikusságán kívül az elegáns megjelenésre is figyelünk, érdemes olyan darabot keresnünk, amelyet könnyű választékos öltözékké kiegészíteni.